A-szextans-rovid-tortenete
Magazin

A SZEXTÁNS RÖVID TÖRTÉNETE

A szextáns rövid története

A nagy lépés a navigációban a szextáns megalkotása volt a XVIII. század közepén, amellyel az égbolt kiválasztott elemének (ez lehet a Nap, a Hold, bolygó vagy csillag) a horizonttól bezárt szögét lehetett pontosan meghatározni. Ez így önmagában még kevés, de miután a csillagászat segítségével nekiálltak felmérni, hol és miként lehet hasznosítani a szextánst, meglehetősen pontosan megadhatja a helyzetünket, óriási előrelépést jelentve a Jákob-pálcához képest.

föld szélesség - hosszúság

Most egy picit rohanjunk előre, és idézzük fel, hogy is osztották fel a Földet szélességi és hosszúsági fokokra. A szélességi kör az egyenlítőnél kezdődik, északra az északi sarkig 90 egyenlő fokra van osztva, déli irányba pedig a déli sarkig ugyanígy 90 fokra, de negatív előjellel.

A földrajzi hosszúság egy kicsit trükkösebb, ugyebár Greenwich városa lett nulladik hosszúsági foknak nevezve, a teljes Földet 360 fokra osztották, mind keletre, mind nyugatra 180-180 fokra.

Tegyük fel, hogy december 21-én a nap legmagasabb pontját akarjuk megnézni, ez az adott esetben még szextáns se kell: pontosan a fejünk felett lesz. Ebben a naptári dátumban a Baktérítőn, vagyis a (déli) -23.26° fokon vagyunk. Most állapítsuk meg, hogy melyik hosszúsági fokon – ehhez nem kell más, mint hogy megnézzünk egy kellően precíz órát, amely a greenwichi időzónához van beállítva.

Mivel a Nap óránként 15°-ot halad kelet-nyugati irányban (ugyebár 360 fok osztva 24 órával), így ebből kiszámolható, hogy ha az óra szerint reggel 8 óra van, akkor 4 x 15°, vagyis 60° fokra vagyunk, keletre (ugyebár az óránk mutat). Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített és a lehető legkönnyebben érthető példa, de ebből már jól látható, hogy is lehetséges a helyzetünket megállapítani a csillagászat segítségével.

A szextáns működési elve, függőlegesen tartva a horizont és a kiválasztott égitest közötti szöget tudjuk meghatározni vele

A szextáns működési elve, függőlegesen tartva a horizont és a kiválasztott égitest közötti szöget tudjuk meghatározni vele

A szextáns segítségével nem csak délben és nem csak nappal lehet a helyzetünket meghatározni, hanem ha van egy kellően pontos csillagászati atlaszunk, illetve pontosabban előre meghatározott égitestek helyzetét táblázatokba foglaló (tengerészeti) évkönyvünk (Nautical Almanac), akkor azok alapján meghatározhatjuk a pozíciónkat némi számolgatás árán.

A szextáns nagyon pontos eszköz lehet hozzáértők kezében, percbeosztású (egy fok 1/60-ad része egy perc, egy perc 1/60-ad része pedig egy másodperc) szextánssal már egy tengeri mérföld pontossággal meg lehet határozni a helyzetünket. Nyilván a szextáns megjelenése után még hosszú időnek kellett eltelnie, amíg sikerült a kellően pontos csillagászati atlaszt és a navigációs táblázatokat összeállítani, de a XIX. századra a tengeri navigáció meghatározó eleme lett, és a mai napig fontos a tengeri és légi helymeghatározásban.

A szextáns használta oldalszög meghatározásához

A szextáns használta oldalszög meghatározásához

Kérjük látogasson el honlapunkra, ha cikkünk felkeltette érdeklődését: https://vitorlasvilag.hu/tkategoria/navigacio/szextans/
Válogasson termékeink közül, és dobjon egy lájkot! 🙂

Fedezze fel a Világot más szemmel.

Vitorlás Világ átvételi pont:

H-1152 Budapest, Szentmihályi út 167-169.
Asia Center nyugati szárny 1. emelet 5. utca sarok (főút vége)
www.vitorlasvilag.hu