Sold out

Dragon makett L80

39 000 Ft

Elfogyott

Cikkszám VVGNYT0024P-80 Kategóriák: ,
Leírás

DRAGON

A HAJÓ TÖRTÉNETE

A Dragon hajóosztály 1929 óta van jelen a vitorlázás történetében. Egy könnyen kezelhető, tőkesúlyos sportvitorlás terveire írtak ki pályázatot, mellyel a skandináv fiatalok megkedvelhetik ezt a gyönyörű sportágat. A pályázat győztese a norvég hajótervező, Johan Anker lett a Dragonnal.

A már csak méreténél fogva is – alacsony költségvetésből megépíthető, viszonylag könnyen szállítható, egységes tervek alapján készülő, túrázásra és versenyzésre egyaránt alkalmas kis cirkáló hamar népszerű lett a világ vitorlázóinak körében. Sokat lendített az ügyön, hogy a nemzetközi szövetség (IYRU, International Yacht Racing Union) 1948-tól olimpiai osztályként ismerte el. Ekkor jelentek meg az alapvetően versenyre készült Dragonok, pontosították az egységes osztály előírást.

Nem telt bele harminc év és 1955-ben már nálunk, a Balatonra is készültek egységek Aztán sorra épült a hazai Dragon flotta: a Triton (1955), a Tűzmadár, a Ciróka, a Muci, az Öregúr, a Mackó, a Megellán és többiek. A Dragon, mint a kis Ötvenes vált közkedveltté a Balatonon.

A sokáig csak fából épített hajók után világszerte megjelentek a modernebb építőanyagok. Magyarországon a 90-es években Soponyai Géza kezdett a műanyag építésű Dragonokkal foglalkozni. Itt öt egység készült el. 2003-ban pedig a Conseuro műhely jelent meg műanyag testű hajókkal.
A Magyar Vitorlás Szövetségen belül a Magyar Dragon Szövetség reprezentálja a flottát, melynek közel ötven tagja van a Balatonon. Közülük mintegy harminc rendszeresen versenyez.

HAJÓMAKETT LEÍRÁSA

MÉRETE:  83 H x 20 SZ x 109 M cm  

ANYAGA: akácia – mahagóni,  angol sycamore, rózsafa, fekete fa, cseresznye, sárga fa.

TARTOZÉKOK: a hajómaketthez esztétikus névtáblát és fából készült talpazatot biztosítunk. A talpazatnak köszönhetően, könnyen elhelyezhető a bútoron.

CSOMAGOLÁS:  A fa hajó makettet biztonságos dobozban fektetett vitorlázattal,   forgalmazzuk, melynek helyre illesztése néhány percet igényel.

A Dragon méretarányos fa hajómakett teljes egészében kézzel készített, mely a gyakorlott és tapasztalt mesterek hozzáértő munkáját dicséri. A palánkozott technikával készült dísztárgy a legapróbb részletig kidolgozott, elkészítéséhez nem használnak előre összeállított fa építőkészleteket.

A makett kiváló minőségű fa alapanyagokat tartalmaz, melyek garantálják a dísztárgy harmonikus beilleszkedését a lakberendezés és a design világába.

A vitorlás makett kajütablakait, horgonyait és más bonyolult részleteit, rézből, bronzból, fémötvözetekből készítik, saját műhelyükben. A vitorlázás elengedhetetlen kellékei, a vitorlák kézzel varrottak.

A méretarányos fa hajómakett több száz munkaóra ráfordítással és nagy hozzáértéssel készült, eredeti tervek, részletes rajzok s  festmények alapján.

Dragon hajómakett minőségét és pontosságát a gyártó többször is gondosan ellenőrizte, mielőtt végső csomagolásába került. Így biztosítjuk Önt arról, hogy vásárlásakor egy kiváló minőségű terméket nyújtunk át, melyben sokáig örömét lelheti.

AJÁNLJUK

Lakások, irodák, éttermek, közösségi terek (hall, lobby, recepció stb.), s bútorok exkluzív kiegészítőjeként ezt az elegáns dísztárgyat.

A hajó, vitorláshajó a BOLDOG, EGÉSZSÉGES, SIKERES élet jelképe a keleti hagyományok szerint. A legtöbb lakásban megjelenik valamilyen formában, hogy a lakók életébe gazdagságot hozzon, ahogy a Feng Shui is tanítja.

Hajózzon be Önhöz is a szerencse!

Dragon hajómodell egyedi ajándék szeretteinek: születésnapra, névnapraévfordulóra, karácsonyra.

Kollégák elbúcsúztatásakor – a hajó jelképes ajándék, amivel sok szerencsét kívánhat kollégájának, aki új vizekre evez az élet tengerén.

Partner számára – a hajó jelképes ajándék egy értékes partner részére, mellyel elmondhatja: egy hajóban evezünk, egy cél érdekében.

Nászajándékként – egy hajóval szimbolizálva elmondhatjuk jókívánságainkat a jegyespárnak. Hajózzon be az örök boldogság a közös életükbe„.

Édesapjának – valósítsa meg gyerekkori álmát ezzel a kész hajómakettel. Az öröm biztosan nem marad el!

TISZTÁN TARTÁSA: 

Sokan kérdezik, hogy a megvásárolt hajót, hogyan tudnák megvédeni a kosztól, portól. Ehhez különböző megoldásokat nyújtunk:

  • Vitrin, mely amellett, hogy védi a hajómakettet, nagyon esztétikus is.
  • Porpisztoly
Vélemények
0,0
0 vélemények alapján
5 csillag
0%
4 csillag
0%
3 csillag
0%
2 csillag
0%
1 csillag
0%
0 of 0 reviews

Sajnos egyetlen vélemény sem felel meg a jelenlegi kiválasztásnak